2011. július 22., péntek

Bezár a Google laborja


Mindannyiunk sajnálatára az informatikai óriás megszünteti a kísérleti, de hasznos funckiókért felelős részlegét.

Bezár a Google laborja

Éveken keresztül a Google Labs volt az a játszótér (hogy a Google szavaival éljünk), ahol a bátrabb felhasználók kipróbálhatták a Google félkész termékeit és az egyes mérnökök saját ötleteit még mielőtt azok átadásra kerültek volna. Ennek megfelelően senki nem garantálta ezek biztos működését, viszont a problémákkal kapcsolatos visszajelzést egyenesen az adott alkalmazás fejlesztőinek lehetett eljuttatni.
A Google Labsből származik például a világon legtöbbet használt online térkép, a Google Maps, de a Google dokumentum-kezelője is. Nem szabad megfeledkeznünk a Gmailben használható, kísérleti stádiumban lévő funkciókról sem.
A Google saját bevallása szerint a bezárásra azért van szükség, hogy a fejlesztőknek több idejük maradjon a cég előtt álló hihetetlen lehetőségekből a legtöbbet kihozni. A magunk részéről csak annak tudunk örülni, hogy számos "Labs"-alkalmazás nem szűnik meg, hanem már beolvad már meglévő termékekbe.

Forrás: Hír24.hu

2011. július 20., szerda

Hogyan telepísd a hivatalos Chromium OS-t a netbookodra?

Ezt a cikket első sorban azoknak írom, akiket érdekel a téma, másod sorban pedig azoknak, akiknek nincs pénzük/nincs lehetőségük rendelni Németországból egy új netbook-ot, ami a Chromium OS-re van specializálódva.


A Chrome OS és a Chromebook-ok itt vannak, köztünk élnek. De, ha rendelkezel egy netbook-al, akkor átélheted a Chromium OS nyújtotta összes élményt. Bár néhány dolog hiányzik belőle alapból, mint például a PDF plugin, az MP3 támogatás és a nyomtatási előnézet. (ezek utólag pótolhatóak).

MEGJEGYZÉS: Az itt leírt módszerek törlik a merevlemez tartalmát! Mindenki csak saját felelőségére csinálja végig a folyamatot! 


Ha azt tervezed, hogy veszel egy netbook-ot, erre a célra, akkor nézz körül a hardver kompatibilitási listán a Chromium oldalán itt.

Két lépésből telepíthet az OS-t.
Boot-old a rendszert USB/Pendrive-ről, ahol ha kipróbáltad, akkor telepítheted is!

A Chromium OS-nek három fajtája érhető el:

1. Chromium OS Flow: Ez egy módosított és csak ritkán frissülő verzió Hexxeh-től. Ő módosította a kódot úgy, hogy a rendszer együtt működjön a legtöbb netbook-kal és laptoppal, ami most forgalomban van. Azonban az utolsó frissítés, ami kijött a Chrome OS-re, nem elérhető, így az új funkciók még nem működnek.
LETÖLTÉS
USB íráshoz utasítás: LINUX, WINDOWS, MAC 


2. Chromium OS Vanilla: Ez egy újabb verzió Hexxeh-től. Ez egy friss és módosítatlan változata a Chromium OS-nek. Mindennap jelenik meg hozzá frissítés (meglehet, hogy manuálisan kell telepíteni hozzá). Bár a dolgok sose mennek simán, tehát itt is van egy kis hiba. Ennél a verziónál a hardver támogatás szűkebb és meglehet, hogy egyes netbook-oknál nem fog működni a wifi. (Mondjuk ez túlélhető probléma, hisz már jó pár éve létezik a 3G kapcsolat).
LETÖLTÉS

3. Chromium OS Dell Mini verzió: Alapból a rendszer nem fogja a Dell Mini-nél támogatni a wifit. Ez egy módosított verzió, ami már támogatja. A legfrissebb változata 2011.május 13.-ai kiadás. A LÉPÉSEK ÉS A LETÖLTÉS ITT ELÉRHETŐ, ezzel többet nem is foglalkoznék, maximum kérésre. Olvasd el az egész cikket és tiszta lesz minden!


Chromium OS boot-olása USB meghajtóról:


Ha pontosan követted az utasításokat, akkor most van egy működőképes Chromium OS USB meghajtó a kezedben!
Az indítás innentől pofon egyszerű.
Győzödj meg róla, hogy a pendrive csatlakoztatva a netbook-hoz, majd kapcsold be. A gépnek érzékelnie kell a meghajtón lévő operációs rendszert. Ha mégse, akkor lépj be a boot menübe és válaszd az USB módot.

A Chromium telepítése a merevlemezre:


Következő lépésként formázd meg a merevlemezt, a rendszer gyorsabb indulása és a jobb teljesítmény érdekében.



  • Boot-olj pendrive-ról, majd jelentkezz be a Chrome OS-be.
  • Nyomd meg a CTRL + ALT + T billentyűkombinációt.
  • Ha a választásod a FLOW verzióra esett, akkor írd be ezt: /usr/sbin/chromeos-install  majd nyomj egy Entert. (Más verziónál csak annyit írj parancsnak, hogy "install" idézőjelek nélkül.
  • Írd be a ROOT jelszót. (Alap esetben flow / vanilla , a Dell verziónál pedig dell1234)
  • Kövesd az utasításokat. (Ne aggódj semmi komoly)
  • Húzd ki a pendrive-ot, indísd újra a számítógépet, és lássunk csodát, KÉSZ! ;)


GRATULÁLOK ÉS SOK SIKERT KÍVÁNOK AZ ÚJ RENDSZERHEZ!






Google+

Immáron szerintem már mindenki értesült róla, hogy elindult a Google saját közösségi oldala, a Google+!
Egyenlőre még csak béta állapotban, de már így is 18 millió felhasználóval büszkélkedhet, ami azért nem kis teljesítmény!
Személyes véleményem szerint sokkal inkább a Twitter-re hajaz, mint a Facebook-ra. Vagyis, ha a funkciókat nézzük akkor Twitter, ha a kezelőfelületet, akkor Facebook.
https://plus.google.com/-ra kattintva érhetitek el az oldalt.
Ha meghívóra van szügséged, akkor jelezd itt kommentárban az e-mail címeddel kapcsolva, vagy az oli.terneki@gmail.com-ra írj levelet!

2011. június 27., hétfő

A németeknél már kapható a Google laptopja!


A Samsung megkezdte a Google által kifejlesztett Chrome OS operációs rendszeren futó netbookok értékesítését Németországban.

A németeknél már kapható a Google laptopja(chromefans.org)
A Chrome OS a Google Chrome nevű böngészőjének alapján kifejlesztett, leegyszerűsített operációs rendszer, amely másodpercekkel a bekapcsolás után üzemkész állapotba hozza a számítógépet, mivel nincsenek rajta programok - gyakorlatilag nem áll másból, mint egyetlen böngészőből.
A Samsung Chromebook WLAN internetes kapcsolattal 400 euróba, mobiltelefon UMTS modemmel együtt pedig 450 euróba kerül. De akinek ez túl drága, az bevárhatja a tajvani Acer néhány héten belül bemutatásra kerülő kisebb és olcsóbb Chromebook modelljét.
A gyors és kizárólag netre fókuszáló Chromebook egyetlen hátránya, hogy használatához állandó internet kapcsolatra van szükség, mivel a gép ott futtatja az alkalmazásokat. A Google mintegy 5000 Chrome böngészőre optimalizált alkalmazást kínál online értékesítési portálján, közöttük például az "Angry Birds" játékot is.
A Google elsősorban a vállalati és az oktatási piacon remél sikereket a Chromebook számítógéptől, mivel a számítógépes felhőben dolgozó gép karbantartása rendkívül olcsó és egyszerű, a biztonsági- és programfrissítések telepítésével a felhasználónak nem kell törődnie.

2011. június 22., szerda

A Google megölné a Skype-ot


A böngészőkbe ugyanis egy skype-szerű programot integrálna, ami mind a chatelést, mind a videobeszélgetést lehetővé tenné.

A Google megölné a Skype-ot
A Microsoft épp hogy megvette a Skype-ot, a Google pedig - ha tervei valóra válnak - máris idejét múlttá tenné a chat programot. Pontosabban az összes chat programot.
A Google elsődleges célja Chrome nevű böngészőjének valós idejű kommunikációs képességekkel történő felruházása, azonban mivel a szükséges ismereteket nyílt forráskódú szoftverként, bárki számára elérhető módon biztosítja, abban reménykedik, hogy más böngészők is követni fogják példáját.
Amennyiben az ötlet valóban terjedésnek indul a böngészők között, a szabad felhasználású szoftver egyet jelent azzal, hogy bárki, aki honlap vagy webes alkalmazás tervezésére adja a fejét, a Skype-hoz hasonló szolgáltatásokat barkácsolhat otthon, hiszen a szükséges erőforrások oroszlánrészét a Google és esetleges szövetségesei biztosítják.
Forrás: Hir24.hu

Felgyorsultak az események!

HÍRMORZSÁK:

- Az elmúlt héten már megjelent a Chrome 13 teljes változata.
- A Mozilla sem ült tétlenül és mától letölthető a Firefox 5 (meg a 6 béta).
- A béta Chrome-ot használók észrevehették, hogy tegnap este megjelent a 14.0.797.0 BETA!

És lássuk, amit hozott az új béta:

-  Frissített V8 motor: 3.4.4.0

 -  Windows felhasználóknak: Továbbfejlesztett 'textarea' képernyőolvasó
 -  Javításra került hibák: 
     # Nyomtatási munkafolyamat
     # Hiba, nyomtatási folyamat megszűntetése esetén
     # Hátra-előre gombok nem működése

Az új béta verzió letölthető INNEN.

2011. május 24., kedd

Chrome 13 béta!

Az elmúlt héten megjelent az új verzió, amihez a mai napon egy apróbb frissítést is kiadtak.
Ezzel egyetembe, ma jelent meg a Firefox 5 béta, de olyan gyengének minősült, hogy fél órája kiadták a Firefox 5 béta 2-t. (végleges megjelenése június 12.-re várható).


A legújabb Chrome 13-at letölthetitek innen!

2011. április 27., szerda

Elérhető a stabil Chrome 11!

A hír igaz, miszerint ma megjelent a legújabb stabil verzió, legalábbis linux alá. (Windows-om most nincs, de szerintem arra is elérhető.)



Pont a minap gondolgoztam el azon, hogy majdnem mindennap nap adnak ki apróbb javításokat a 12 bétához, akkor miért nem stabilizálják a 11-et. Szerencsémre nem kellett sokat tűnődnöm rajta. :)

Az újdonságokat nem írrnám le mégegyszer. Akit érdekel az olvassa a vissza a Chrome 11 bétáról szóló cikket.

2011. április 26., kedd

Megjelent a Chromium 13!

Kedvenc böngészőnk nyílt forráskódú verziója immáron a 13. fázisba lépett!
Egyesek szerint ez egy balszerencsés szám, de a Chromium szempontjából öröm.


Teszteljétek! Használjátok!

2011. április 19., kedd

Frissült a Chrome OS!

Immáron a stabil verziót értük el a Google szerint. Akár 1 hónapon belül érkezhetnek az Acer és Samsung notik, melyek az új Chrome OS-t futtatják. A számos internetes szolgáltatás mellett, offline állapotban is tökéletesen lehet használni a rendszert.

2009-ben jelentette be a keresőóriás, hogy saját linux alapú op. rendszert fejleszt laptopokra, aminek a minimális gépigénye az 'internet elérés' lesz. A kérdés itt már csak az, hogy megállja-e a helyét a tábla pc-k világában. Bár egyes apró jelekből arra lehet következtetni, hogy megjelennek hamarosan az első Chrome OS-t futtató tabletek.

Az, hogy szerintetek a most megjelent verzió mennyire stabil, azt döntsétek el magatok.
Használjátok egészséggel!



656 MB iso, MD5: 36708db3b3f98c255cb6903553ea237e
Hosted by Uploaded.to | Download from mirror hosted by Easy Share | Download by BitTorrent (magnet link)



766 MB tar.gz, MD5: 771cbdfcc344168ab48bde4909c32404
Hosted by Uploaded.to | Download from mirror hosted by Easy Share | Download by BitTorrent (magnet link)

2011. április 7., csütörtök

Chrome 12 béta frissítés

A napokban jelent meg a legújabb béta verzió apróbb javítása.
(12.0.712.0 Beta -> 12.0.725.0 Beta)





Javítások:
-V8 frissítve - 3.2.6.0 (javascript motor)
-Átalakított kódok
-'multi-select' lapok kezelésének javítása
És érdekesség képpen újból megkaptuk az "új" ikont. Érdekes, hogy mennyit vacilálnak ezen.

A legfrissebb béta verzió elérhető innen (21,48 Mb).

Hogyan cserélj profil képet a Chrome OS-ben?

Attól még, hogy a Google nem ajándékozott meg egy CR48-as notesszal, szerencsére lehet tesztelni a Chrome OS-t.
Egy új frissítésben jött a funkció, ami segítségével megváltoztathatjuk a profil képünket.


Választhatunk, hogy webkamerával készítsünk fotót vagy már egy meglévő képet beállítsunk.

Nagyon egyszerűen elérhetjük ezt; annyi a dolgunk, hogy kattintunk a Beállításokra, majd a Személyes dolgokra. (Settings->Personal Stuff)
Itt már egyből láthatjuk, hogy Kép módosítása vagy Kép készítése.

2011. április 4., hétfő

Chrome 12 Beta vs. Firefox 4.2a1pre

A mai napon megjelent a Firefox 5 bétának (ami egyébként április 13.-án jelenik meg) előzetese.
A Mozilla-nál eldöntötték, hogy idén négy új Firefox-ot jelentetnek meg. A művelet már elkezdőtött, de tervben van, hogy év végéig kiadják a Firefox 5, 6 és 7-et.
Hivatalosan június 29.-én jön a következő böngészőjük. Ha helyesen számolunk, akkor negyedévente találkozunk egy új verzióval.

Na de térjünk a lényegre. A Google is kiadta kb. egy hete a Chrome 12 bétát. Mai tesztemben arra voltam kiváncsi, hogy melyik a "bikább" béta böngésző, ezért futtattam egy tesztet a Peacekeeper honlapján.
A verseny egy MSI U135 netbookon dőlt el!


Chrome 12 b (2308 pont), Firefox 4.2a1pre (1073 pont)

Nincs tökéletes böngésző... Annak, aki még nem próbálta a Chrome-ot! :)

2011. április 1., péntek

Elérhető a Chrome OS Linux 1.1 Rc


Chrome OS Linux újdonságok:
  • Linux kernel 2.6.37 Új!
  • GNOME 2.32 desktop environment Új!
  • Google Chrome 11.0.696 web browser Új!
  • Google Picasa 3.0 photo manager
  • LibreOffice 3.3 office suite Új!
  • GIMP 2.6 image editor
  • Wine Windows emulator 1.3 Új!
  • Pidgin 2.7 instant messenger Új!
  • Dashboard with social toolbar
  • Control Center
  • stb...




650 MB iso, MD5: 3f6b14578b1cb73c3432cadf57e02330
Hosted by Easy Share | Download from mirror | Download by BitTorrent (magnet link)



757 MB tar.gz, MD5: 194241979e6611b1826e1f8610a417f7
Hosted by Easy Share | Download by BitTorrent (magnet link)

Napi hírmorzsák a Google háza tájékáról

Április 1, avagy a mókás Google.

Kezdés képpen a Google Places-t adatfarmként jelölte meg a Google , ezért hivatalosan is spam besorolást kapott, tehát a keresések között nem jelent meg. De az oldalt hamar visszaállították!
Folytatódott a Google állás hírdetés kínálata, amiben lehetett jelentkezni automata szöveg kiegészítőnek. Leírásuk szerint a munka alapos odafigyelést igényel és a másodperc tört része alatt rá kell jönni, hogy a júzer mit szeretne írni és ezáltal helyette kitölteni. Közölték, hogy a meló nehéz és ráadásul keveset fizetnek. :)

Egy város, amit átneveztek Google-ra.

Hír igaz. Kansas-ben egy 120ezer fős város, átnevezte Topeka nevű településüket Google-ra. Ez azonban csak egy hónapra szól.
A keresőóriás ugyanis még tavaly versenyt hírdetett, hogy melyik városban építsék ki a saját gigabites internetüket.
Azonban elkeseredett a város, amikor a Google közzétette, hogy a 150ezer lakosú Kansas City-ben építik ki az új hálózatot.

Arcfelismerő alkalmazás a Google-től.

Gondolom mindenki számára ismert a Google Goggles, melynek lényege, hogy bármit lefotózva megkeres online, hogy mi az.
Eme új programnak működése hasonló, mint a Goggles-nek, csak épp személyekre keres rá. Nagy sikere viszont nem hiszem, hogy lesz, mert csak a Google profilunkban található képekre keres, amire a többségünk nem tölt fel magáról képet, vagy épp egyáltalán nem tesz fel semmilyet se.

Chrome Web Store alkalmazás készítése 10 lépésben!

Ezzenel megosztom veletek, hogy tudtok apróbb alkalmazásokat csinálni a blogotokhoz/weboldalatokhoz az új lap funkcióra.
Mint minden, ez se fenékig tejfel, mert a Google behajt egy 5 dolláros egyszeri díjat, de cserébe akármennyi alkalmazást publikálhatsz a Web Store-ba.
Most azt írom le, hogy ehhez a bloghoz, hogy tudtok egy alkalmazást csinálni, amire kattintva egyből ide keveredtek :)

1. Lépés:  Jelentkezz be ezen a linken, majd fizesd be az egyszeri 5 dolcsi díjat.

2. Lépés: Nyisd meg a jegyzettömböt.

3. Lépés: Ez legyen beleírva:
{
    "name": "Chrome Hungary",
    "description": "Profi leírások a Google Chrome-mal kapcsolatban...",
    "version": "1.0",
    "icons": {
        "128": "icon_128.png"
    },
    "app": {
        "urls": [
            "http://chromehungary.blogspot.com/"
        ],
        "launch": {
            "web_url": "http://chromehungary.blogspot.com/"
        }
    }
}

4. Lépés: Mensd el a manifest.json néven és UTF-8 kódolásban.

5. Lépés: Készíts egy ikont a bloghoz, mérete pontosan 128x128 legyen és .PNG formátumban. Névnek írd be, hogy icon_128.png

6. Lépés: Csinálj egy új mappát manifest.json néven, majd tedd bele az ikont és a szövegfájlt.

7. Lépés: Total Commander-be tömörísd a mappád .zip fájlba. De semmiképp se .rar-ba!

8. Lépés: A már bejelentkezett dev oldalra kattints az Add New Item-re, majd töltsd fel a .zip fájlt.

9. Lépés: Már csak a csinosítgatás vár rád. Screenshot-ok stb...ez már rajtad áll.

10. Lépés: Kattints a Publish feliratra, és már kész is a saját alkalmazásod a blogodhoz! ;)

2011. március 31., csütörtök

Hogy szerezd be a Google Chrome OS-t?

Chrome OS letöltése:


Először is le kell töltened az ingyenes Chrome OS Linux Live Cd-t.

Chrome OS letöltése, ISO:  1.0.628 RC (x86) Live CD, 620 Mb, ISO
Chrome OS letöltése, USB Disk Image:  1.0.626 RC (x86) USB Disk Image, 722 MB, tar.gz 


Chrome OS Linux telepítése (ISO):


Töltsd le az ISO fájlt és írd ki egy CD-R-re, majd boot-old a számítogéped a Chrome OS Linux Live CD-ről. Várj amég betöltődik és kattints a Live Installer ikonra az asztalon. Írd be a root jelszót és kövesd a telepítés utasításait.


Felhasználó jelszó (User Password): user
'Admin' jelszó (Root Password): root


Chrome OS minimális gépigénye:


Processzor: Intel Pentium, Xeon vagy újabb, AMD Duron, Athlon, Sempron, Opteron vagy újabb
Ram: min. 256 Mb
Rom: min. 1 Gb
Videókártya: Támogatott az összes modern videókártya

Hogyan kapcsold ki a Chrome automata frissítését?

A Google Chrome automatán frissíti magát, ha észlel elérhető update-et. Ez nagyon hasznos a rendszeres felhasználóknak, mert nem kell kézzel ellenőrzni. (De vannak olyan fanatikusok, mint én, aki napi négyszer manuálisan ellenőrzi.)

Azonban, ha nem elég a sávszélesség vagy vállalati környezetbe vagy, ahol lassú a net, akkor nem túl szerencsés a frissítés.
De ezzel a leírásal most beállíthatod, hogy manuális keresésed legyen. Megpróbálom a lehető legszájbarágósabban elmagyarázni.

1. Indísd el a Windows Registry Editort. (Start - Futtatás menüben írd be h regedit, majd kattints az OK-ra)



2. Engedélyezt a kibontást, majd a megnyíló mappa bal oldalán keresd meg, hogy:

HKEY_LOCAL_MACHINE/SOFTWARE/Policies/Google/Update
Ha nincs ilyen menüpontod, akkor jobb klikk a Policies-re, majd Új -> Kulcs. Névnek írjuk, hogy Google. Utána jobb klikk a Google-ra, Új -> Kulcs. Névnek írjuk, hogy Update.


3. Adjunk hozzá új duplaszót.
(Az Update kulcson vagyunk. A jobb oldalon jobb klikk -> Új -> Duplaszó '32bit')
Névnek ezt írjuk: DisableAutoUpdateChecksCheckboxValue
Utána jobb klikk erre -> Módosítás -> Az értéket 0-ról állísd 1-re.

4. Adjunk hozzá még egy duplaszót. 
(menete ugyanaz, mint az előbb.)
Névnek ezt írjuk:  AutoUpdateCheckPeriodMinutes
Utána jobb klikk erre -> Módosítás -> Az értéket 0-ról beállíthartod a következőkre: 1440 (napi egyszeri keresés), 10080 (heti egyszeri keresés), stb...



Zárd be a regedit.exe programot és kész is!

Indul a Google +1

"Lájkolj" be mindent a neten, amit csak akarsz! Keresést, reklámokat, akármit...


Tömören így lehetne a legjobban megfogalamazni a Google új szolgáltatását, ami a Google +1 névre lett keresztelve. Már egy jó ideje pletykáltak erről, és a két legnagyobb elmélet szerint vagy egy közösségi oldal vagy egy közösségi réteg lesz. Az utóbbit nem tudtam elképzelni, hogy mit jelent, de mára minden megvilágosodott, ugyanis erről van szó.

A Google szerint az internet mára egy hatalmas hely lett, amiben könnyen eltévedhetünk vagy összezavarodhatunk az információ mennyiségétől. Innen jött az ötlet, hogy nem lenne rossz, ha egy ember támaszkodhatna az ismerőse körére. Magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy ha keresünk valamilyen kifejezést az internet, de bizonytalanok vagyunk, hogy a sok link között melyikre kattintsunk akkor segíthet a "plusz egy" szolgáltatás, ha egy barátunk már rákeresett arra, amire most mi, és "be-plusz-egyelte". Nem kell többé oldalak átnyálázni ahhoz, megtaláljuk, amit keresünk.

Sajnos a szolgáltatás egyenlőre csak angol nyelvű keresésekre terjed ki, de a későbbiekben a Google az egész internetre szeretne egy új réteget kialakítani.
Tervük, hogy gyakorlatilag nem lenne olyan tartalom, ami nem lenne ellátva a +1 funkcióval.


Hivatalos honlap

2011. március 30., szerda

Turn off the lights - Mozi élmény a böngésződben

Gyakran Youtube-ozol? Esetleg az online mozik híve vagy? Akkor ezt a kis alkalmazást neked találtak ki!
A Turn Off the Lights, arra szolgál, hogy a videón kívül mindent elsötétítsen.




Telepítés után megjelenik egy kis gomb a beállítások mellett, amivel egy kattintással aktiválhatod akármikor a böngészőn belüli sötétítést.

Néhány újdonság amit tartalmaz:
-Kattintással be-ki kapcsolható
-Több támogatott videó oldal, pl. Youtube, HTML5 video, stb.
-Több támogatott képes oldal, pl. Google kép kereső, Picasa, stb.
-Opció, mely lehetővé teszi a sötétítést, ha a lejátszásra kattintasz
-Opció, mely a sötétítés mértékét állítja be
-Egyedi szinek alkalmazása
-Stb...

Chrome, Safari, Opera és Firefox júzereknek egyaránt elérhető!


Hivatalos Honlap
Web Store Link

Plants vs Zombies

Gondolom mára már mindenki hallott a játékról, melynek Trial változatát most kipróbálhatod böngésződbe!
A Chrome Web Store-ból ingyenes telepítheted pár másodperc alatt. Persze, ha megtetszik és késztetést érzel arra, hogy megvásárold a teljes verziót, akkor ennek sincs akadálya!
A játék lényege, hogy megvédd a zombiktól a birtokodat. Erre egyetlen módon vagy képes, ha különböző növényeket helyezel el az előkertedben.
Gyűjts össze minnél több napocskát, mert azok 25-50 pontot érnek. Ezekért vásárolhatsz "lőszert" a birtokra :)
Különböző szintű és nehézségű pályák várnak rád.

Kiváló játék minden szemszögből!
Web Store Link

Álljunk a mérlegre!


Mai versenyemben összehasonlítom a top böngészők telepítőjének méretét!

Chrome 10.   vs   Firefox 4.   vs   Internet Explorer 9.   vs   Chrome 12 Beta
27 Mb                 12,4 Mb           17,8 Mb                         30 Mb

Ezt a versenyt is megnyerte a Chrome.
De lassan ideje lenne egy kis fogyókúrát beiktatni :)

A Google készül a Chrome OS debütálására júniusban?


A Google megerősítette, hogy hamarosan több országban - köztük az Egyesült Királyságban is - elindítja a már nem béta alapú Chrome OS-t.


A keresőóriás jelenleg a Samsung-al és az Acer-rel van együtműködésben, akik szerint a Chrome OS készen áll a lakosság számára. Lesznek 3G-s és Wifi-s verziók (?? ezek szerint igaz a pletyka, hogy tableteket is piacra dobnak a rendszerrel.) Úgy tudom a megjelenés valamikor június környékén várható.

Az inforációk szerint az Egyesült Államokban az árak 250 és 600 dollár között alakulnak. Véleményem szerint ez inkább a magasabb összeg felé fog hajlani :)

A Chrome OS nem letölthető bárki számára, de a Chromium OS viszont igen.
(A különbség a kettő között, hogy az első az egy zárt rendszer, még a második az nyílt forráskodú. Egyébként a Chromium-ból alakult a Chrome is)
Tehát feltehetőleg nemsokára megjelennek az első olyan eszközök, amik már a Google új operációs rendszerét fogják futtatni.

2011. március 29., kedd

Chrome 12 beta - De hova ez a sietés?

Jogosan merül fel bennem a kérdés, hiszen még alig tettem túl magam a 11-es béta okozta sokkhatásokon, máris ittvan 12.0.712.0 béta.

Örömünkre vagy sem szolgáljon a tény, visszatért a régi megszokott 3D-s ikon, amit az előző verzióba újítottak.
(Felmerülhet a kérdés, hogy miért? Ennyire sok lett volna a negatív visszajelzés?)

Egy új funkció viszont megjelent a Chrome 12 bétában. Ha egyszerre több lap van megnyitva és lenyomod/nyomva tartod a CTRL-t majd rákattintasz a fülekre akkor pl. egyszerre frissítheted az oldalak.
Ez mennyire hasznos vagy mennyire nem, azt mindenki döntse el magának, ugyanis INNEN letölthető!

DE FIGYELEM! EZ NEM VÉGLEGES VERZIÓ! CSAK TESZTELŐKNEK ÉS LELKES ÉRDEKLŐDŐKNEK AJÁNLOM, UGYANIS MÉG LEHETNEK BENNE HIBÁK!

Google Chrome, mint MP3 lejátszó? Lehetséges!


antimatter15, egy fiatal fejlesztő, aki megalkotta.
A lejátszó egyszerű és könnyen kezelhető! 
ITT kipróbálható.

HOGYAN HASZNÁLD?

Rögtön a kezdőlapon lehetőséged van tallózni a számítógépeden található zenék között majd ezekből könnyedén kialakíthatsz egy lejátszási listát, ami utána megjelenik az oldalon.

Teljesen offline player. Nem kell feltölteni a zenéket. Ez tényleg egy mp3 lejátszót csinál kedvenc böngésződből :)

Chrome 11 beta - Valami más

Az elmúlt két héten a Chrome 11 bétáját teszteltem. Az első, és legszembe tűnőbb változás az új ikon.
A Google emberei felhagytak a 3D-s formával és a színeken és alakítottak. De beszéljenek helyettem a képek.



Újítás még a beszéd alapú keresés és a hardveresen gyorsított 3D CSS.

A béta verzió letölthető INNEN.
Az új ikonok letölthetőek INNEN.

DE FIGYELEM! EZ NEM VÉGLEGES VERZIÓ! CSAK TESZTELŐKNEK ÉS LELKES ÉRDEKLŐDŐKNEK AJÁNLOM, UGYANIS MÉG LEHETNEK BENNE HIBÁK!

Chrome 10 - A legutolsó stabil verzió

A Google mérnökei javában dolgoznak! És ami a legfontosabb, hogy nem is csinálják rosszul!
Gondolom mára már mindenkinek frissült a böngésző, ugyanis lassan egy hónapja birtokolhatjuk az új verziót.
Szerencsénkre az op.rendszerünk miatt se kell aggódni, hiszen Windows, Linux és Mac alá is elérhető.

A frissítés sok újdonságot tartalmaz, de ezek közül az egyik legérdekesebb, hogy nem támogatja a H.264 kódolást a (HTML5) beágyazott videók esetében. (Bár ezt a Microsoft már orvosolta egy pluginnal).
Örömtelibb hír viszont, hogy az új Javascript motor, a Google mérései alapján 66% gyorsabb, mint az elődje.


Felhasználói felület szempontjábol is történt változás. A "beállítások" menüpontra kattintva, egy új fülön jelenik meg a tartalom és nem egy külön ablakban.


Chrome letöltése

Üdvözletem Google Chrome júzer!

Sziasztok!

Elég sokat keresgéltem a neten, de semmi ilyen vagy ehhez hasonló oldalt nem találtam, ami Chrome-mal foglalkozik magyar nyelven. ezért úgydöntöttem, hogy ha van rá igény, akkor én napi rendszereséggel megpróbálom eljutattatni hozzátok a friss infórmációkat és letöltéseket!
Olvasói leveleket is szívesen fogadok, ha van bármi nemű észrevételetek! Vagy ha esetleg tudtok valamilyen fontos információról és megírjátok nekem akkor azt feltűntetem a blogon (szerzővel együtt).

A blog tehát elindult és remélhetőleg sok olvasó megfordul majd erre! :)

Üdv.
Terneki Olivér